• Írások

    Humor

    A kölcsön Mi az első házasság? Az érzelmek győzelme a józan ész felett! Mi a második házasság? Az optimizmus győzelme a tapasztalat felett! Mi a harmadik házasság? A hülyeség győzelme mindenek felett!!! Az örök élet elixírje Egy ember áll a Piccadilly sarkán kis üvegcsékkel a kezében és kiabál: – Itt az örök élet elixírje, tessék, tessék… Odalép a rendőr: – Mondja maga még nem volt letartóztatva ezért a szélhámosságért?! – De igen, egyszer 1328-ban, aztán 1679-ben… A hajóskapitány Kedvenc tavaszi viccem: Nagyságos úr érkezik a vonattal, Jánost kiküldik a kocsival elébe. Megérkezik a gróf úr, kérdezi:-Mi újság?-Semmi semmi gróf úr, hacsak az nem, hogy megdöglött a Bodri.-A Bodri?! Hát az…

  • Írások

    Túléléseim

    Ha kihagynám a történetből, hogy a július 3-át megelőző héten már volt egy infarktusom, az a képet drámaibbra hangolná, de nem volna sem igazságos, sem tanulságos, s talán még becsületes sem. Így tehát bevallom, hogy a halálos összeomlás előtt, már kaptam figyelmeztetést. A klasszikus tünetekkel: többórányi teniszjáték után a kocsihoz menet szegycsonti fájdalom, rosszullét jelentkezett. A biztos felismerés ellenére sem hívtam mentőt, (mintha azok megsértődnének egy téves riasztás miatt, miközben ők örülnek a legjobban, ha valakinek nincs baja) hanem sétáltam, nyújtózkodtam, s idővel jobban lettem, majd kocsiba ültem és hazamentem. Ezek után, akár másnap, vagy pár nap múlva is jelentkezhettem volna orvosnál, amit nem tettem meg, s amiért hajszál híján…

  • Írások

    Telefonszámok

    Az utóbbi években sajnos gyakran volt szükség a TAJ számomra, ezért az addig megjegyzett listámat (szem. ig., adószámok, bankszámlák, pin kódok stb.) bővítettem vele. A gyógyszertárban aztán az e-recept kiváltásához fejből mondtam a TAJ számomat és ezt a patikus kisasszony némi mosolygás mellett elismeréssel fogadta, miután kiderült, hogy stimmel. – Sőt -fűztem hozzá – 250.000 telefonszámot tudok fejből!- Nahát! – képedt el a patikus hölgy.- Csak nem tudom kié. 114Dániel Máté Keller, Luca Hegedűs és további 112 ember4 hozzászólás

  • Írások

    Látószerv

    – Na gyerekek, melyik a látószervünk?-kérdezi a tanítónéni. – A fülünk!-mondja az egyik gyerek. – A fülünk? Hogy hogy? – Ha nem lenne fülünk, lecsúszna a kucsma és nem látnánk semmit!

  • Írások

    A pogácsa

                Az egész nyarat Fajszon töltöttem, csodálatos nyár volt, sok szép kalandozással a Dunán, és sok hallal, amiből minden látogatómnak jutott egy vödörnyi. Hajnalban a kisboltban helyben sütött pogácsát szoktam venni. Olyan fél ötig oda kell érni, utána már elfogy,  mert mennek a földekre dolgozni és viszik. – Hányat? – kérdezi az ifjú hölgy, a boltos. – 11-et. – De miért pont 11-et? – Mert 11 a legkisebb kétjegyű prímszám. -válaszoltam. Erre felfigyelt a másik eladó hölgy is, de nem nagyon értették, ezért elmagyaráztam mi az a prímszám. Ezt csendes beletörődéssel fogadták, viszont többet nem kellett mondanom hány pogácsát kérek, ahogy beléptem a boltba, szó nélkül számolták a 11 pogácsát.

  • Írások

    A puskázás ellenszere

                Még hallgató koromban elgondolkodtam azon, vajon én is olyan maradi leszek idős koromra, hogy képtelen leszek „haladni a korral”? Nem fogom érteni az új dolgokat, kivált nem tudom majd használni az új technikát, ahogy láttam az akkori idősektől? Különösen érdekessé vált ez a kérdés, amikor a főiskolán (egyetemen) tanítottam.             A technika korszerűsödésével persze a ZH írásnál alkalmazott puskázási módszerek is fejlődtek. Az a legkevesebb, hogy jegyzetelés helyett egyesek lefotózták a táblát, bár többször is elmondtam, nekem ugyan tetszik a dolog, de a tanulást az szolgálja ha valaki kézzel jegyzetel a füzetébe, mert az nemcsak a tananyag rögzítésének módja, hanem kiváló tanulási módszer, hiszen amit egyszer lerajzoltunk, vagy leírtunk,…

  • Írások

    Fábián Pista

                    Elhatároztuk, hogy szüreti felvonulást a Hegedűs Együttes nem vállal, hogy miért azt a Szüreti huszár című írásomban lehet olvasni. Gulyás Laci barátom aki a Kiskunfélegyházi Táncegyüttes vezetője volt akkoriban, nagyon-nagyon megkért, hogy vállaljuk el a kiskunfélegyházi szüreti felvonulást, ahol a gyerekcsoportját kellett kísérnünk, különféle helyszíneken megállva, somogyi táncokkal.                 Megérkeztünk Kiskunfélegyháza határába, a gyülekező helyre, ahol a hosszú kocsisor már beállt induláshoz, s nekünk is mutatták melyik kocsira kell felszállnunk, ahol már nagyban muzsikált egy szakszofon, harmonika, dob összeállítású zenekar. Látszott a csapaton, hogy a „bemelegítő” kupicákon túl vannak, nagy volt a jókedv! A szakszofonos „vitte a bandát”, hangszerére egy speciális csíptető volt szerelve, mint afféle kottatartó. Ahogy kászálódok…