Ha kihagynám a történetből, hogy a július 3-át megelőző héten már volt egy infarktusom, az a képet drámaibbra hangolná, de nem volna sem igazságos, sem tanulságos, s talán még becsületes sem. Így tehát bevallom, hogy a halálos összeomlás előtt, már kaptam figyelmeztetést. A klasszikus tünetekkel: többórányi teniszjáték után a kocsihoz menet szegycsonti fájdalom, rosszullét jelentkezett. A biztos felismerés ellenére sem hívtam mentőt, (mintha azok megsértődnének egy téves riasztás miatt, miközben ők örülnek a legjobban, ha valakinek nincs baja) hanem sétáltam, nyújtózkodtam, s idővel jobban lettem, majd kocsiba ültem és hazamentem. Ezek után, akár másnap, vagy pár nap múlva is jelentkezhettem volna orvosnál, amit nem tettem meg, s amiért hajszál híján…