Fábián Pista

                Elhatároztuk, hogy szüreti felvonulást a Hegedűs Együttes nem vállal, hogy miért azt a Szüreti huszár című írásomban lehet olvasni. Gulyás Laci barátom aki a Kiskunfélegyházi Táncegyüttes vezetője volt akkoriban, nagyon-nagyon megkért, hogy vállaljuk el a kiskunfélegyházi szüreti felvonulást, ahol a gyerekcsoportját kellett kísérnünk, különféle helyszíneken megállva, somogyi táncokkal.

                Megérkeztünk Kiskunfélegyháza határába, a gyülekező helyre, ahol a hosszú kocsisor már beállt induláshoz, s nekünk is mutatták melyik kocsira kell felszállnunk, ahol már nagyban muzsikált egy szakszofon, harmonika, dob összeállítású zenekar. Látszott a csapaton, hogy a „bemelegítő” kupicákon túl vannak, nagy volt a jókedv! A szakszofonos „vitte a bandát”, hangszerére egy speciális csíptető volt szerelve, mint afféle kottatartó. Ahogy kászálódok fel a kocsira, lekapta szájáról a hangszert, s szivélyesen üdvözölt, majd rögtön kérte a nótámat is. Azzal már játszott is tovább, én meg gondoltam hagyom, s kottatartó csíptetőben lévő papírkáját levettem amin ilyen sorok voltak: „Kis kút kerekes kút”, „Akácos út” stb., s a nótasor végére odaírtam: „Engem hívnak Fábián Pistának”. Gondoltam ez annyira közismert, hogy biztosan tudja, amúgy meg nem akartam megsérteni azzal, hogy én nem szeretem a magyarnótákat, és nincs is kedvencem közöttük. Megpillantotta a visszarakott papíron az írásomat, lelkesen lekapta a hangszert a szájáról, s barátságosan kiáltotta: Isten hozott közöttünk Pityukám!